Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A testület elsöprő többsége a volt igazságügyi miniszterre voksolt az elektronikus szavazáson.
Trócsányi László egyetemi tanárt, európai parlamenti képviselőt választotta új elnökévé az 1879-ben alapított Magyar Jogász Egylet. Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben azt írták: a testület „elsöprő többsége” Trócsányi László volt igazságügyi miniszterre voksolt az elektronikus szavazáson.
Az új elnök az egylet feladatának nevezte, hogy a jog szolgálata érdekében összetartsa a magyar jogászokat – tették hozzá. Trócsányi László a tagsághoz írt nyílt levelében Vladár Gábor egykori igazságügyi minisztert idézve úgy fogalmazott: „a jog arra szolgál, hogy az emberek élete jobb legyen általa”.
„A jog az emberért van, a jogász pedig a jogért, ez identitásunk egyik alapköve”
– írta Trócsányi László.
Közleményében a Magyar Jogász Egylet emlékeztetett arra, hogy az elnöki tisztség Sárközy Tamás jogászprofesszor halálával üresedett meg. Sárközy Tamás 2020 februárjában hunyt el, 79 éves korában.
(MTI)